SZŰRÉS, KERESÉS
Vostok Europe Expedition North Pole
info RENDEZÉS2003. augusztusában létrejött egy fúzió a litván Vilnius Koliz társaság és a Chistopol Óragyár között. Rá 1 évvel egy új márka lett születőben… a Vostok-Europe, ami azóta is töretlen sikernek örvend a nagyméretű órák kedvelői számára. Az új név bejegyzése után, 2005-ben indult útjára a Murmansk - Vladivostok autós verseny, amelynek a hivatalos időmérő órája a Vostok-Europe lett. A modellek az "Expedition" fantázia nevet kapták. E sorozat neve alatt több altípus is megjelent az évek során. Közülük az egyik legjelentősebb a North Pole. Egy, az északi sarkon tartott szovjet expedícióról kapta a nevét. Ezen típusok történelméhez vissza kell ugranunk az időben egészen 1937 június 6-áig. Ekkor ugyanis az északi sarktól mintegy 20 kilométerre megnyitottak egy hidrológiai és földrajzi kutatásra specializálódott bázist. A kutatás 9 hónapon át tartott a legzordabb körülmények között. Az órák kiállták a szélsőséges időjárás próbáját. Ennek az esemény sorozatnak állít emléket a Vostok Europe - Expedition North Pole modell család.
A Vostok Europe - Expedition North Pole összes típusa acél, 20 bar nyomásig vízálló tokkal készül. Ezek a modellek búvárkodáshoz tökéletesen alkalmasak. Ezt a célt hivatott szolgálni a menetes hátlap és a menettel ellátott korona is. Az üvegük K1 kristályból készül, tükröződésmentes bevonattal. Ezt a fajta anyagot használják autók szélvédőjének gyártásához. A Vostok North Pole típusai gyárilag magas minőségű bőr szíjjal készülnek, hagyományos tüske csattal ellátva. A feketített tokos modelleken a színezést úgynevezett PVD bevonattal oldották meg. Ez egy ultramagas hőfokon ráégetett festéket jelent, ami fokozottan ellenáll a kopásnak.

Férfi Solar KARÓRA
595A732
bestseller 169 900 Ft
Férfi KARÓRA
5954354O
bestseller 179 900 Ft
Férfi KARÓRA
595C644-S
150 900 Ft
Férfi KARÓRA
5954198
101 900 Ft
Férfi Solar KARÓRA
595A732-L
169 900 Ft
Férfi Automata KARÓRA
597A729
171 900 Ft
Férfi Automata KARÓRA
595A639-L
109 900 Ft
Férfi Automata KARÓRA
592C554B
129 900 Ft
Férfi KARÓRA
592C558-L
130 900 Ft
Férfi KARÓRA
592C558B
bestseller 134 900 Ft
Férfi KARÓRA
592A561
105 900 Ft
Férfi KARÓRA
595C643B
191 900 Ft
Férfi Automata KARÓRA
595A639
109 900 Ft
Férfi Automata KARÓRA
595A639_1
99 900 Ft
Férfi KARÓRA
595A642-L
116 900 Ft
Férfi Automata KARÓRA
595C640-S
132 900 Ft
Férfi KARÓRA
595C644B
191 900 Ft
Férfi KARÓRA
592A559-L
bestseller 105 900 Ft
Férfi KARÓRA
592A560
105 900 Ft
Férfi Automata KARÓRA
592C556-L
139 900 Ft
Férfi Automata KARÓRA
5955196
95 900 Ft
Férfi KARÓRA
5954400
135 900 Ft
Férfi Automata KARÓRA
592A556
99 900 Ft
Férfi Automata KARÓRA
5955195
95 900 Ft
Férfi KARÓRA
5954199
101 900 Ft
Férfi KARÓRA
5955199
104 900 Ft