WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

Orient Órák

info
RENDEZÉS
Az ORIENT Japán első számú automata óra gyártója. A cég a Seiko csoport tagja, azonban önálló egységként működik, saját történelemmel és az automata karóra gyártásban saját innovációkkal rendelkezik. Az ORIENT egyike azon kevés karóra márkának, amik saját maguk gyártják automata szerkezeteiket. Kimagasló megbízhatóságának és rendkívül kedvező árfekvésének köszönheti sikerét, melyet a vásárlók, illetve szakmabeliek kiemelkedően pozitív visszajelzései is alátámasztanak. A gyár gyökerei egészen 1901-ig nyúlnak vissza, amikor is Shogoro Yoshida alapított egy céget, mely a kezdetekben arany óratokok megmunkálásával foglalkozott, majd később átállt órák, illetve karórák gyártására. A II. Világhaború idején bezárta kapuit a gyár, azonban 1950-ben Tama Keiki néven újra megkezdte működését, melyet az azt követő évben ORIENT Watch Company-ra kereszteltek át és megkezdték az első ORIENT STAR órák gyártását, mely azóta a márka prémium kategóriájának megnevezésévé vált. A karórák kiváló minőségüket többek között a modern, ugyanakkor évszázados hagyománnyal rendelkező gyártástechnológiának, a prémium anyaghasználatnak, illetve a minőségi japán gyártásnak köszönhetik. Kiemelendő, hogy az ORIENT számos középkategóriás modelljét látja el karcmentes zafírüveggel, illetve járástartalék kijelzővel, melyeket más márkáknál csak a felsőkategóriás modellekben találhatunk meg. Az automata órák gyártása mellett kvarcóra gyártással is foglalkoznak, melyek a seiko kiváló kvarc szerkezetével vannak felszerelve.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Tutu Óraszalon Európa legnagyobb ORIENT óra kínálatával rendelkezik, mely a Westend-ben lévő üzletünkben teljes egészében megtekinthető.
RA-NR2009S10B ORIENT Contemporary Női Automata KaróraORIENT Contemporary
Női Automata KARÓRA
RA-NR2009S10B
139 900 Ft
RA-NR2006A10B ORIENT Contemporary Női Automata KaróraORIENT Contemporary
Női Automata KARÓRA
RA-NR2006A10B
154 900 Ft
RA-NR2004S10B ORIENT Simple Date Női Automata KaróraORIENT Simple Date
Női Automata KARÓRA
RA-NR2004S10B
107 900 Ft
RA-NR2005S10B ORIENT Simple Date Női Automata KaróraORIENT Simple Date
Női Automata KARÓRA
RA-NR2005S10B
bestseller 98 900 Ft
RA-NR2007A10B ORIENT Contemporary Női Automata KaróraORIENT Contemporary
Női Automata KARÓRA
RA-NR2007A10B
114 900 Ft
RA-NR2008B10B ORIENT Contemporary Női Automata KaróraORIENT Contemporary
Női Automata KARÓRA
RA-NR2008B10B
109 900 Ft
RA-NR2010P10B ORIENT Contemporary Női Automata KaróraORIENT Contemporary
Női Automata KARÓRA
RA-NR2010P10B
109 900 Ft
RA-NR2001G10B ORIENT Simple Date Női Automata KaróraORIENT Simple Date
Női Automata KARÓRA
RA-NR2001G10B
123 900 Ft
RA-NR2002P10B ORIENT Simple Date Női Automata KaróraORIENT Simple Date
Női Automata KARÓRA
RA-NR2002P10B
bestseller 104 900 Ft
RA-NR2003S10B ORIENT Simple Date Női Automata KaróraORIENT Simple Date
Női Automata KARÓRA
RA-NR2003S10B
104 900 Ft