SZŰRÉS, KERESÉS

Orient Órák

info
RENDEZÉS
Az ORIENT Japán első számú automata óra gyártója. A cég a Seiko csoport tagja, azonban önálló egységként működik, saját történelemmel és az automata karóra gyártásban saját innovációkkal rendelkezik. Az ORIENT egyike azon kevés karóra márkának, amik saját maguk gyártják automata szerkezeteiket. Kimagasló megbízhatóságának és rendkívül kedvező árfekvésének köszönheti sikerét, melyet a vásárlók, illetve szakmabeliek kiemelkedően pozitív visszajelzései is alátámasztanak. A gyár gyökerei egészen 1901-ig nyúlnak vissza, amikor is Shogoro Yoshida alapított egy céget, mely a kezdetekben arany óratokok megmunkálásával foglalkozott, majd később átállt órák, illetve karórák gyártására. A II. Világhaború idején bezárta kapuit a gyár, azonban 1950-ben Tama Keiki néven újra megkezdte működését, melyet az azt követő évben ORIENT Watch Company-ra kereszteltek át és megkezdték az első ORIENT STAR órák gyártását, mely azóta a márka prémium kategóriájának megnevezésévé vált. A karórák kiváló minőségüket többek között a modern, ugyanakkor évszázados hagyománnyal rendelkező gyártástechnológiának, a prémium anyaghasználatnak, illetve a minőségi japán gyártásnak köszönhetik. Kiemelendő, hogy az ORIENT számos középkategóriás modelljét látja el karcmentes zafírüveggel, illetve járástartalék kijelzővel, melyeket más márkáknál csak a felsőkategóriás modellekben találhatunk meg. Az automata órák gyártása mellett kvarcóra gyártással is foglalkoznak, melyek a seiko kiváló kvarc szerkezetével vannak felszerelve.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Tutu Óraszalon Európa legnagyobb ORIENT óra kínálatával rendelkezik, mely a Westend-ben lévő üzletünkben teljes egészében megtekinthető.
RE-BY0007A00B ORIENT Star 50 M34 F7 Open Heart Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT Star 50 M34 F7 Open Heart Limited Edition
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-BY0007A00B
ÚJ 539 900 Ft
RE-AV0124G00B ORIENT STAR 50 Modern Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Modern Open Heart
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AV0124G00B
ÚJ 409 900 Ft
RE-AV0126B00B ORIENT STAR 50 Modern Open Heart Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Modern Open Heart Limited Edition
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AV0126B00B
ÚJ 446 900 Ft
RE-AV0125S00B ORIENT STAR 50 Modern Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Modern Open Heart
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AV0125S00B
ÚJ 393 900 Ft
RE-AV0123G00B ORIENT STAR 50 Modern Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Modern Open Heart
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AV0123G00B
ÚJ 409 900 Ft
RA-AA0822L19B ORIENT Mako IV Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT Mako IV Limited Edition
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AA0822L19B
ÚJ 174 900 Ft
RA-AR0007S10B ORIENT Open Heart Small Second Férfi Automata KaróraORIENT Open Heart Small Second
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AR0007S10B
ÚJ 164 900 Ft
RA-AR0009L10B ORIENT Open Heart Small Second Férfi Automata KaróraORIENT Open Heart Small Second
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AR0009L10B
bestseller 149 900 Ft
RA-AR0008E10B ORIENT Open Heart Small Second Férfi Automata KaróraORIENT Open Heart Small Second
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AR0008E10B
ÚJ 149 900 Ft
RE-BY0004A00B ORIENT Star 50 M34 F7 Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Star 50 M34 F7 Open Heart
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-BY0004A00B
499 000 Ft
RE-AY0121A00B ORIENT STAR 50 Moon Phase Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Moon Phase Limited Edition
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AY0121A00B
799 000 Ft
RE-BY0005A00B ORIENT Star 50 M34 F7 Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Star 50 M34 F7 Open Heart
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-BY0005A00B
499 000 Ft
RE-AT0017L00B ORIENT STAR 50 Open Heart Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Open Heart Limited Edition
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AT0017L00B
299 000 Ft
RA-AC0Q07V10B ORIENT Mako 40mm Férfi Automata KaróraORIENT Mako 40mm
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AC0Q07V10B
127 900 Ft
RA-AC0Q03S10B ORIENT Mako 40mm Férfi Automata KaróraORIENT Mako 40mm
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AC0Q03S10B
bestseller 134 900 Ft
RA-AC0Q02L10B ORIENT Mako 40mm Férfi Automata KaróraORIENT Mako 40mm
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AC0Q02L10B
bestseller 134 900 Ft
RA-AC0Q01B10B ORIENT Mako 40mm Férfi Automata KaróraORIENT Mako 40mm
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AC0Q01B10B
bestseller 134 900 Ft
RE-AV0B09N00B ORIENT STAR Layered Skeleton Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT STAR Layered Skeleton Limited Edition
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AV0B09N00B
412 900 Ft
RE-AV0B08L00B ORIENT STAR Layered Skeleton Férfi Automata KaróraORIENT STAR Layered Skeleton
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AV0B08L00B
379 900 Ft
RA-AA0821S19B ORIENT Mako IV Férfi Automata KaróraORIENT Mako IV
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AA0821S19B
bestseller 153 900 Ft
RA-AA0820R19B ORIENT Mako IV Férfi Automata KaróraORIENT Mako IV
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AA0820R19B
153 900 Ft
RA-AA0819N19B ORIENT Mako IV Férfi Automata KaróraORIENT Mako IV
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AA0819N19B
bestseller 153 900 Ft
RA-AA0818L19B ORIENT Mako IV Férfi Automata KaróraORIENT Mako IV
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AA0818L19B
bestseller 153 900 Ft
RE-AU0502S00B ORIENT STAR Diver 1964 Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT STAR Diver 1964 Limited Edition
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AU0502S00B
564 900 Ft
RA-AK0009T10B ORIENT Sun and Moon Férfi Automata KaróraORIENT Sun and Moon
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AK0009T10B
189 900 Ft
RA-NR2009S10B ORIENT Contemporary Női Automata KaróraORIENT Contemporary
Női kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-NR2009S10B
139 900 Ft
RE-AT0015L00B ORIENT STAR 50 Open Heart Moving Blue Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Open Heart Moving Blue Limited Edition
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AT0015L00B
299 900 Ft
RA-AC0L07L00B ORIENT M-Force Diver Férfi Automata KaróraORIENT M-Force Diver
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AC0L07L00B
249 900 Ft
RA-AC0L08Y00B ORIENT M-Force Diver Férfi Automata KaróraORIENT M-Force Diver
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AC0L08Y00B
249 900 Ft
RE-AU0602E00B ORIENT Star Diver 1964 2nd Edition Férfi Automata KaróraORIENT Star Diver 1964 2nd Edition
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AU0602E00B
599 900 Ft
RE-AU0601B00B ORIENT Star Diver 1964 2nd Edition Férfi Automata KaróraORIENT Star Diver 1964 2nd Edition
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AU0601B00B
599 900 Ft
RA-AS0010S10B ORIENT Sun and Moon Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Sun and Moon Open Heart
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AS0010S10B
209 900 Ft
RE-AY0002S00B ORIENT Star Mechanical Moon Phase Férfi Automata KaróraORIENT Star Mechanical Moon Phase
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AY0002S00B
677 900 Ft
RA-AS0008B10B ORIENT Sun & Moon Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Sun & Moon Open Heart
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AS0008B10B
213 900 Ft
RA-AS0007S10B ORIENT Sun & Moon Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Sun & Moon Open Heart
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AS0007S10B
231 900 Ft
RA-AK0310S10B ORIENT Sun and Moon Férfi Automata KaróraORIENT Sun and Moon
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AK0310S10B
133 900 Ft
RA-AA0815L19B ORIENT Ray Vintage Diver Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT Ray Vintage Diver Limited Edition
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AA0815L19B
bestseller 163 900 Ft
RA-AA0814R19B ORIENT Ray Vintage Diver Férfi Automata KaróraORIENT Ray Vintage Diver
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AA0814R19B
149 900 Ft
RA-AK0011D10B ORIENT Sun and Moon III Férfi Automata KaróraORIENT Sun and Moon III
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AK0011D10B
170 900 Ft
RA-AK0007S10B ORIENT Sun and Moon III Férfi Automata KaróraORIENT Sun and Moon III
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AK0007S10B
bestseller 185 900 Ft