SZŰRÉS, KERESÉS

Certina Órák

info
RENDEZÉS
A svájci CERTINA az óragyártás élvonalába tartozó márkák egyike, köszönhetően megbízhatóságának, pontosságának és innovációinak. A főként sportos, illetve sportosan elegáns stílusirányzatot képviselő órák a legjobb alapanyagokból, a legkiválóbb gyártási technológiával készülnek. A CERTINA S.A-t 1888-ban Kruth fivérek alapították, melyet a kezdetekben otthonukban működtettek. Az alapítók a teljes minőségi elköteleződés filozófiáját követték, melynek köszönhetően a CERTINA órák egytől-egyig vastagított, karcálló zafír üveggel rendelkeznek, orvosi acélból vagy hasonló szintű anyagból készülnek. 1959-ben az karórákkal szemben támasztott minőségi követelményeket messze túlszárnyalva létrehozták a CERTINA DS, azaz Double Security koncepciót. A CERTINA DS órák fokozott ütődésvédelemmel vannak ellátva, és a világon először érték el a 200M vízállóságot. Ugyancsak CERTINA DS volt az első karóra, mely feljutott 8222m-es magasságba és sikeresen kibírta azt 1960-ban. Manapság már az összes CERTINA órában jelen van a DS koncepció, mely azt jelenti, hogy az órákban vastagított, sokszor tükröződésmentes bevonattal ellátott zafírüveg található, minimum 100M-es vízállósággal, valamint extra védelemmel ellátott koronával és hátlappal rendelkeznek. A CERTINA PRECIDRIVE órák igazi kronométer pontosságot képesek elérni, évi +/-10 másodpercen belüli pontosságukkal a hagyományos kvarcóráknál tízszer pontosabbak. Számos automata órájuk az újdonságnak számító POWERMATIC 80 szerkezettel van ellátva, mely a svájci automata órák egyik csúcsszerkezete, képes az átlagos 40 helyett akár 80 órás járástartalék képzésére is.
C0492102211600 CERTINA DS-2 Női Kvarc KaróraCERTINA DS-2
Női KARÓRA
C049.210.22.116.00
ÚJ 199 900 Ft
C0482102213100 CERTINA DS Action 34.5mm Női Kvarc KaróraCERTINA DS Action 34.5mm
Női KARÓRA
C048.210.22.131.00
209 900 Ft
C0488072204100 CERTINA DS Action Diver 38mm Powermatic 80 Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action Diver 38mm Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
C048.807.22.041.00
ÚJ 399 900 Ft
C0392511211600 CERTINA DS-6 COSC  Női Kvarc KaróraCERTINA DS-6 COSC
Női KARÓRA
C039.251.12.116.00
ÚJ 258 900 Ft
C0352102203702 CERTINA DS Caimano Női Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano
Női KARÓRA
C035.210.22.037.02
bestseller 209 900 Ft
C0484102204100 CERTINA DS Action 40mm Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Action 40mm
Férfi KARÓRA
C048.410.22.041.00
215 900 Ft
C0322072211600 CERTINA DS Action Lady Diamonds Powermatic 80 Női Automata KaróraCERTINA DS Action Lady Diamonds Powermatic 80
Női Automata KARÓRA
C032.207.22.116.00
bestseller 419 900 Ft
C0354102203702 CERTINA DS Caimano Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano
Férfi KARÓRA
C035.410.22.037.02
bestseller 209 900 Ft
C0326072204100 CERTINA DS Action Powermatic 80 Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
C032.607.22.041.00
489 900 Ft
C0328072205100 CERTINA DS Action 38mm Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action 38mm
Férfi Automata KARÓRA
C032.807.22.051.00
bestseller 419 900 Ft
C0328072205101 CERTINA DS Action 38mm Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action 38mm
Férfi Automata KARÓRA
C032.807.22.051.01
bestseller 419 900 Ft
C0322072212600 CERTINA DS Action Lady Diamonds Powermatic 80 Női Automata KaróraCERTINA DS Action Lady Diamonds Powermatic 80
Női Automata KARÓRA
C032.207.22.126.00
bestseller 419 900 Ft
C0450102203100 CERTINA DS-8 Lady Női Kvarc KaróraCERTINA DS-8 Lady
Női KARÓRA
C045.010.22.031.00
209 900 Ft
C0326072205100 CERTINA DS Action Powermatic 80 Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
C032.607.22.051.00
bestseller 489 900 Ft
C0328072204110 CERTINA DS Action 38mm Sea Turtle Conservancy Special Edition Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action 38mm Sea Turtle Conservancy Special Edition
Férfi Automata KARÓRA
C032.807.22.041.10
bestseller 419 900 Ft