WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

CASIO G-Shock

info
RENDEZÉS
A G-Shock a japán Casio egyik közkedvelt típusa. Könnyen felismerhető masszív, robosztus tok kialakításáról és élénk szín világáról. A legkeresettebb modellek közé tartozik azok között akik elnyűhetetlen, tartós kivitelezésű karórát keresnek. Azoknak akiknek fontos, hogy az óra amit hordanak, kibírja a mindennapok megpróbáltatásait. Nem véletlen, hogy manapság a G-Shock úgy vonult be a köztudatba, hogy “az elpusztíthatatlan”.

A név a “Gravitational Shock” rövidítése, aminek megértéséhez vissza kell mennünk az időben egészen 1983-ig. Ugyanis ekkor került ki a boltokba az első G-Shock, amit egy japán mérnök, Kikuo Ibe és csapata fejlesztett ki. Az órának 3 fő tulajdonságnak volt muszáj megfelelnie. 10 méterig vízállónak kellett lennie, 10 éves legyen a várható elem élettartam és mindenképp éljen túl egy 10 méteres zuhanást. A fejlesztés ötlete egy játszótéren fogalmazódott meg, ahol is Kikuo egy pattogó gumilabdát látott. A labda közepe a földdel érintkezve nem sérült meg, csak a külső réteg kapott a “gravitációs sokkból”. Innen ered a G-Shock elnevezés. A Casio gondolt a női vásárlói réteg megcélzására is. Ezeket a modelleket Baby-G néven forgalmazzák. Valamint a férfi modellek között is találunk több altípust is. Ilyenek pl. a “Rangeman”, vagy épp a “Mudmaster” sorozat. Ezek a G-Shock drágább, ezáltal több funkcióval is ellátott modelljei.

Az összes G-Shock típus rendelkezik bizonyos tulajdonságokkal ártól függetlenül. Mindegyik modell 200m-ig vízálló. Vízi sportoláshoz, búvárkodáshoz, úszáshoz, fürdéshez kiválóan alkalmas. Kis csavaros kialakítású hátlapja és masszív tokja lehetővé teszi, hogy akkor se essen kár az óránkban, ha épp homokos, vagy saras környezetben használjuk. Az összes típus, legyen az analóg, analóg-digitális vagy csak digitális, rendelkezik háttérvilágítással, valamint stopper, visszaszámláló, ébresztő, világidő és naptár funkciókkal. Gyártanak elemmel működő órákat, de megtalálhatóak a Solar kaliberek is. Ezek a szerkezetek fénnyel “táplálkoznak”. Az órák a számlapjukon keresztül szívják magukba az energiát és egy akkumulátorba töltik. Ezáltal nem kell évente elemcserét végezni. Egy sötét fiókba eltéve az órát, akár fél évig is kibírja az akksija, maximum töltöttség esetén. Viszont elöregedés miatt a cseréje csak 10-15 év után esedékes.

A drágább ár szegmensben találunk lépésszámlálós és bluetooth funkcióval ellátott modelleket is. Ezeknek az előnye az, hogy az okos telefonunkat össze tudjuk kapcsolni a karóránkkal egy applikáció letöltése után. Itt olyan funkciók érhetők el, mint a pontos idő küldése az órának, világidő, stopper indítása és megállítása, valamint az ébresztő be/ki kapcsolása és beállítása.

Láthatjuk, hogy a Casio G-Shock ideális választás a dolgos hétköznapokra. Mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, a rengeteg féle színkombinációt és a különböző funkciókat figyelembe véve.
GWG-2040FR-1A CASIO G-Shock Master Of G Land 40th Anniversary Flare Red Limited Edition Mudmaster Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Master Of G Land 40th Anniversary Flare Red Limited Edition Mudmaster
Férfi Solar KARÓRA
GWG-2040FR-1A
-5% 489 990 Ft465 900 Ft
GWG-B1000-1A4 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi Solar KARÓRA
GWG-B1000-1A4
-5% 333 990 Ft317 900 Ft
GWG-B1000-3A CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi Solar KARÓRA
GWG-B1000-3A
-5% 333 990 Ft317 900 Ft
GWG-B1000-1A CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi Solar KARÓRA
GWG-B1000-1A
-5% 333 990 Ft317 900 Ft
GWG-2000-1A3 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi Solar KARÓRA
GWG-2000-1A3
-5% 333 990 Ft317 900 Ft
GWG-2000-1A1 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi Solar KARÓRA
GWG-2000-1A1
-5% 333 990 Ft317 900 Ft
GWG-1000-1A3 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi Solar KARÓRA
GWG-1000-1A3
-5% 314 990 Ft299 900 Ft
GST-B300XB-1A3 CASIO G-Shock G-Steel Carbon Core Guard Bluetooth International Edition Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel Carbon Core Guard Bluetooth International Edition
Férfi Solar KARÓRA
GST-B300XB-1A3
-5% 295 990 Ft281 900 Ft
GM-B2100GD-9A CASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GM-B2100GD-9A
-5% 249 990 Ft237 900 Ft
GM-B2100BD-1A CASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GM-B2100BD-1A
-5% 249 990 Ft237 900 Ft
GM-B2100GD-5A CASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GM-B2100GD-5A
-5% 249 990 Ft237 900 Ft
GM-B2100D-1A CASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GM-B2100D-1A
-6% 229 990 Ft216 900 Ft
GST-B400BB-1A CASIO G-Shock G-Steel Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel
Férfi Solar KARÓRA
GST-B400BB-1A
-5% 166 990 Ft158 900 Ft
GG-B100-1A3 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi KARÓRA
GG-B100-1A3
-5% 166 990 Ft bestseller 158 900 Ft
GG-B100Y-1A CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi KARÓRA
GG-B100Y-1A
-5% 166 990 Ft158 900 Ft
GG-B100-1A CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi KARÓRA
GG-B100-1A
-5% 166 990 Ft158 900 Ft
GST-B400GB-1A9 CASIO G-Shock G-Steel Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel
Férfi Solar KARÓRA
GST-B400GB-1A9
-5% 163 990 Ft155 900 Ft
GST-B500BD-1A9 CASIO G-Shock G-Steel Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel
Férfi Solar KARÓRA
GST-B500BD-1A9
-5% 159 990 Ft151 900 Ft
GWG-100-1A3 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi Solar KARÓRA
GWG-100-1A3
-5% 145 990 Ft bestseller 138 900 Ft
GM-114GEM-1A9 CASIO G-Shock 40th Anniversary Adventurer’s Stone Series Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock 40th Anniversary Adventurer’s Stone Series
Férfi KARÓRA
GM-114GEM-1A9
-5% 139 990 Ft132 900 Ft
GST-B200B-1A CASIO G-Shock G-Steel Bluetooth Solar Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel Bluetooth Solar
Férfi Solar KARÓRA
GST-B200B-1A
-5% 139 990 Ft132 900 Ft
GST-B400-1A CASIO G-Shock G-Steel Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel
Férfi Solar KARÓRA
GST-B400-1A
-5% 133 990 Ft127 900 Ft
GM-110NE-1A CASIO G-Shock New Era Limited Edition Metal Covered Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock New Era Limited Edition Metal Covered
Férfi KARÓRA
GM-110NE-1A
-5% 129 990 Ft123 900 Ft
GST-B500D-1A CASIO G-Shock G-Steel Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel
Férfi Solar KARÓRA
GST-B500D-1A
-5% 125 990 Ft119 900 Ft
GST-W110-1A CASIO G-Shock G-Steel Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel
Férfi Solar KARÓRA
GST-W110-1A
-5% 125 990 Ft119 900 Ft
GM-S114GEM-1A2 CASIO G-SHOCK 40th Anniversary Adventurer’s Stone Series Női Kvarc KaróraCASIO G-SHOCK 40th Anniversary Adventurer’s Stone Series
Női KARÓRA
GM-S114GEM-1A2
-5% 121 990 Ft115 900 Ft
GM-S2140GEM-9A CASIO G-SHOCK 40th Anniversary Adventurer’s Stone Series Női Kvarc KaróraCASIO G-SHOCK 40th Anniversary Adventurer’s Stone Series
Női KARÓRA
GM-S2140GEM-9A
-5% 112 990 Ft107 900 Ft
GM-2100G-1A9 CASIO G-Shock CasiOak Metal Covered Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock CasiOak Metal Covered
Férfi KARÓRA
GM-2100G-1A9
-5% 99 990 Ft94 900 Ft
GM-2100CB-3A CASIO G-Shock CasiOak Metal Covered Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock CasiOak Metal Covered
Férfi KARÓRA
GM-2100CB-3A
-4% 95 990 Ft91 900 Ft
GM-S2100BC-1A CASIO G-Shock CasiOak Metal Covered Női Kvarc KaróraCASIO G-Shock CasiOak Metal Covered
Női KARÓRA
GM-S2100BC-1A
-4% 95 990 Ft91 900 Ft
GM-2100CB-1A CASIO G-Shock CasiOak Metal Covered Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock CasiOak Metal Covered
Férfi KARÓRA
GM-2100CB-1A
-4% 95 990 Ft91 900 Ft
GM-110MF-1A CASIO G-Shock Midnight Fog Series Metal Covered Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock Midnight Fog Series Metal Covered
Férfi KARÓRA
GM-110MF-1A
-4% 95 990 Ft91 900 Ft
GM-2100MF-5A CASIO G-Shock CasiOak Metal Covered Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock CasiOak Metal Covered
Férfi KARÓRA
GM-2100MF-5A
-4% 95 990 Ft91 900 Ft
GM-2100BB-1A CASIO G-Shock CasiOak Metal Covered Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock CasiOak Metal Covered
Férfi KARÓRA
GM-2100BB-1A
-4% 91 990 Ft87 900 Ft
GM-2100WS-7A CASIO G-Shock CasiOak Metal Covered Seasonal Collection Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock CasiOak Metal Covered Seasonal Collection
Férfi KARÓRA
GM-2100WS-7A
-4% 91 990 Ft87 900 Ft
GM-2100B-3A CASIO G-Shock CasiOak Metal Covered Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock CasiOak Metal Covered
Férfi KARÓRA
GM-2100B-3A
-4% 91 990 Ft87 900 Ft
GM-2100N-2A CASIO G-Shock CasiOak Metal Covered Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock CasiOak Metal Covered
Férfi KARÓRA
GM-2100N-2A
-4% 91 990 Ft87 900 Ft
GM-2100C-5A CASIO G-Shock CasiOak Metal Covered Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock CasiOak Metal Covered
Férfi KARÓRA
GM-2100C-5A
-5% 87 990 Ft83 900 Ft
GAE-2100GC-7A CASIO G-Shock CasiOak Carbon Core Guard Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock CasiOak Carbon Core Guard
Férfi KARÓRA
GAE-2100GC-7A
-5% 87 990 Ft83 900 Ft
GM-2100-1A CASIO G-Shock CasiOak Metal Covered Férfi Kvarc KaróraCASIO G-Shock CasiOak Metal Covered
Férfi KARÓRA
GM-2100-1A
-5% 83 990 Ft bestseller 79 900 Ft