WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

CASIO G-Shock

info
RENDEZÉS
A G-Shock a japán Casio egyik közkedvelt típusa. Könnyen felismerhető masszív, robosztus tok kialakításáról és élénk szín világáról. A legkeresettebb modellek közé tartozik azok között akik elnyűhetetlen, tartós kivitelezésű karórát keresnek. Azoknak akiknek fontos, hogy az óra amit hordanak, kibírja a mindennapok megpróbáltatásait. Nem véletlen, hogy manapság a G-Shock úgy vonult be a köztudatba, hogy “az elpusztíthatatlan”.

A név a “Gravitational Shock” rövidítése, aminek megértéséhez vissza kell mennünk az időben egészen 1983-ig. Ugyanis ekkor került ki a boltokba az első G-Shock, amit egy japán mérnök, Kikuo Ibe és csapata fejlesztett ki. Az órának 3 fő tulajdonságnak volt muszáj megfelelnie. 10 méterig vízállónak kellett lennie, 10 éves legyen a várható elem élettartam és mindenképp éljen túl egy 10 méteres zuhanást. A fejlesztés ötlete egy játszótéren fogalmazódott meg, ahol is Kikuo egy pattogó gumilabdát látott. A labda közepe a földdel érintkezve nem sérült meg, csak a külső réteg kapott a “gravitációs sokkból”. Innen ered a G-Shock elnevezés. A Casio gondolt a női vásárlói réteg megcélzására is. Ezeket a modelleket Baby-G néven forgalmazzák. Valamint a férfi modellek között is találunk több altípust is. Ilyenek pl. a “Rangeman”, vagy épp a “Mudmaster” sorozat. Ezek a G-Shock drágább, ezáltal több funkcióval is ellátott modelljei.

Az összes G-Shock típus rendelkezik bizonyos tulajdonságokkal ártól függetlenül. Mindegyik modell 200m-ig vízálló. Vízi sportoláshoz, búvárkodáshoz, úszáshoz, fürdéshez kiválóan alkalmas. Kis csavaros kialakítású hátlapja és masszív tokja lehetővé teszi, hogy akkor se essen kár az óránkban, ha épp homokos, vagy saras környezetben használjuk. Az összes típus, legyen az analóg, analóg-digitális vagy csak digitális, rendelkezik háttérvilágítással, valamint stopper, visszaszámláló, ébresztő, világidő és naptár funkciókkal. Gyártanak elemmel működő órákat, de megtalálhatóak a Solar kaliberek is. Ezek a szerkezetek fénnyel “táplálkoznak”. Az órák a számlapjukon keresztül szívják magukba az energiát és egy akkumulátorba töltik. Ezáltal nem kell évente elemcserét végezni. Egy sötét fiókba eltéve az órát, akár fél évig is kibírja az akksija, maximum töltöttség esetén. Viszont elöregedés miatt a cseréje csak 10-15 év után esedékes.

A drágább ár szegmensben találunk lépésszámlálós és bluetooth funkcióval ellátott modelleket is. Ezeknek az előnye az, hogy az okos telefonunkat össze tudjuk kapcsolni a karóránkkal egy applikáció letöltése után. Itt olyan funkciók érhetők el, mint a pontos idő küldése az órának, világidő, stopper indítása és megállítása, valamint az ébresztő be/ki kapcsolása és beállítása.

Láthatjuk, hogy a Casio G-Shock ideális választás a dolgos hétköznapokra. Mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, a rengeteg féle színkombinációt és a különböző funkciókat figyelembe véve.
MTG-B2000D-1A CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi karóra Solar KARÓRA
MTG-B2000D-1A
-5% 389 990 Ft370 900 Ft
GXW-56BB-1E CASIO G-Shock Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock
Férfi karóra Solar KARÓRA
GXW-56BB-1E
-5% 83 990 Ft79 990 Ft
GWG-2000-1A1 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi karóra Solar KARÓRA
GWG-2000-1A1
-5% 299 990 Ft284 900 Ft
GBD-H1000-1A7 CASIO G-Shock G-Squad Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock G-Squad
Férfi karóra Solar KARÓRA
GBD-H1000-1A7
159 900 Ft
MTG-B1000-1A CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi karóra Solar KARÓRA
MTG-B1000-1A
-5% 309 990 Ft294 900 Ft
GWG-2000-1A3 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi karóra Solar KARÓRA
GWG-2000-1A3
-5% 299 990 Ft284 900 Ft
GBD-H1000-7A9 CASIO G-Shock G-Squad Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock G-Squad
Férfi karóra Solar KARÓRA
GBD-H1000-7A9
ÚJ 159 900 Ft
GW-3000M-4A CASIO G-Shock Gravitymaster Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Gravitymaster
Férfi karóra Solar KARÓRA
GW-3000M-4A
-5% 99 990 Ft94 900 Ft
MTG-B2000B-1A2 CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi karóra Solar KARÓRA
MTG-B2000B-1A2
-5% 369 990 Ft351 900 Ft
GMW-B5000D-1E CASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth
Férfi karóra Solar KARÓRA
GMW-B5000D-1E
-5% 199 990 Ft189 900 Ft
GW-M5610BB-1E CASIO G-Shock Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock
Férfi karóra Solar KARÓRA
GW-M5610BB-1E
-8% 49 990 Ft45 900 Ft
GWG-1000-1A3 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi karóra Solar KARÓRA
GWG-1000-1A3
-5% 279 990 Ft265 900 Ft
MTG-B2000BD-1A4 CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi karóra Solar KARÓRA
MTG-B2000BD-1A4
-5% 409 990 Ft389 900 Ft
GMW-B5000RD-4E CASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth
Férfi karóra Solar KARÓRA
GMW-B5000RD-4E
-5% 209 990 Ft199 900 Ft
GST-B400-1A CASIO G-Shock G-Steel Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel
Férfi karóra Solar KARÓRA
GST-B400-1A
-5% 124 990 Ft118 900 Ft
GST-B300XB-1A3 CASIO G-Shock G-Steel Carbon Core Guard Limited Bluetooth Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel Carbon Core Guard Limited Bluetooth
Férfi karóra Solar KARÓRA
GST-B300XB-1A3
-5% 249 990 Ft237 900 Ft
GW-B5600BC-1B CASIO G-Shock The Origin Tough Solar Bluetooth Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock The Origin Tough Solar Bluetooth
Férfi karóra Solar KARÓRA
GW-B5600BC-1B
-4% 77 990 Ft74 900 Ft
GW-B5600GZ-1E CASIO G-Shock The Origin Tough Solar Bluetooth Gorillaz Special Edition Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock The Origin Tough Solar Bluetooth Gorillaz Special Edition
Férfi karóra Solar KARÓRA
GW-B5600GZ-1E
-6% 65 990 Ft61 900 Ft
GMW-B5000GD-4E CASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth
Férfi karóra Solar KARÓRA
GMW-B5000GD-4E
-5% 209 990 Ft199 900 Ft
GMW-B5000GD-9E CASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth
Férfi karóra Solar KARÓRA
GMW-B5000GD-9E
-5% 209 990 Ft199 900 Ft
GST-B100GC-1A CASIO G-Shock G-Steel Premium Bluetooth Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel Premium Bluetooth
Férfi karóra Solar KARÓRA
GST-B100GC-1A
-5% 144 990 Ft137 900 Ft
GST-B300WLP-1A CASIO G-Shock G-Steel Carbon Core Guard Limited Bluetooth Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel Carbon Core Guard Limited Bluetooth
Férfi karóra Solar KARÓRA
GST-B300WLP-1A
-6% 155 990 Ft145 900 Ft
GWG-1000-1A CASIO G-Shock Mudmaster Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi karóra Solar KARÓRA
GWG-1000-1A
-6% 259 990 Ft244 900 Ft
MTG-B1000XB-1A CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi karóra Solar KARÓRA
MTG-B1000XB-1A
-5% 429 990 Ft408 900 Ft
GW-M5610U-1E CASIO G-Shock Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock
Férfi karóra Solar KARÓRA
GW-M5610U-1E
-4% 51 990 Ft49 900 Ft
GW-M5610U-1B CASIO G-Shock Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock
Férfi karóra Solar KARÓRA
GW-M5610U-1B
-4% 51 990 Ft49 900 Ft
GWG-2000-1A5 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi karóra Solar KARÓRA
GWG-2000-1A5
-5% 299 990 Ft284 900 Ft
GST-B400D-1A CASIO G-Shock G-Steel Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel
Férfi karóra Solar KARÓRA
GST-B400D-1A
-5% 155 990 Ft148 900 Ft
GST-B200B-1A CASIO G-Shock Bluetooth Solar Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Bluetooth Solar
Férfi karóra Solar KARÓRA
GST-B200B-1A
-5% 129 990 Ft123 900 Ft
GW-M5610-1B CASIO G-Shock Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock
Férfi karóra Solar KARÓRA
GW-M5610-1B
-4% 51 990 Ft49 900 Ft
GWG-100-1A3 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi karóra Solar KARÓRA
GWG-100-1A3
-5% 119 990 Ft113 900 Ft
GBD-H1000-4A1 CASIO G-Shock G-Squad Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock G-Squad
Férfi karóra Solar KARÓRA
GBD-H1000-4A1
159 900 Ft
MTG-B2000BDE-1A CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi karóra Solar KARÓRA
MTG-B2000BDE-1A
-7% 459 990 Ft427 900 Ft
GST-B200TJ-1A CASIO G-Shock Bluetooth Solar Thai Chi Limited Edition Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Bluetooth Solar Thai Chi Limited Edition
Férfi karóra Solar KARÓRA
GST-B200TJ-1A
-5% 149 990 Ft142 900 Ft
MTG-B1000TJ-1A CASIO G-Shock MT-G Core Guard Tai Chi Edition Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard Tai Chi Edition
Férfi karóra Solar KARÓRA
MTG-B1000TJ-1A
-7% 379 990 Ft353 900 Ft
GBD-H1000-1A9 CASIO G-Shock G-Squad Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock G-Squad
Férfi karóra Solar KARÓRA
GBD-H1000-1A9
159 990 Ft
GX-56BB-1E CASIO G-Shock Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock
Férfi karóra Solar KARÓRA
GX-56BB-1E
-4% 56 990 Ft54 900 Ft
GST-B100D-1A CASIO G-Shock Prémium Bluetooth Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock Prémium Bluetooth
Férfi karóra Solar KARÓRA
GST-B100D-1A
-5% 149 990 Ft142 900 Ft
GBD-H1000-1E CASIO G-Shock G-Squad Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock G-Squad
Férfi karóra Solar KARÓRA
GBD-H1000-1E
159 900 Ft
GW-B5600CT-1E CASIO G-Shock The Origin Tough Solar Bluetooth Radio Controlled Férfi karóra Solar KaróraCASIO G-Shock The Origin Tough Solar Bluetooth Radio Controlled
Férfi karóra Solar KARÓRA
GW-B5600CT-1E
-4% 52 990 Ft50 900 Ft